- avagy "csak a földrajz"
Itt az év vége és két napja (szerda, csütörtök) folyamatosan
a csalódások érnek. Oh, na igen, most jöhetnek a nagy szavak, hogy csak én fogom fel ilyen pesszimistán a dolgokat,
de az a helyzet, hogy az egyetlen dolog ami miatt nem érdekelt az informatika
hajszálhíja-négyesem azt nem kaptam meg.
Megoszlanak a vélemények, egyesek azt mondják ez egy nagy
csalódás és ennyi, mások pedig megértik a helyzetet és elfogadják, hogy nekem
fontos lett volna. Amiről beszélek az a dicséreteim száma, tárgya. Ugyebár van
az informatika dicséretem – azt senki se veheti el tőlem, mert az már kőbe van
vésve -, de le kellett mondanom az énekről – amit nem bánok, mert tudom, hogy
mindenkinek nem lehet adni, megértem -, és amit nem akarok és nem is tudok
elfogadni az a földrajz.
Szóval igen: földrajz, te drága, miért nem maradtál elzárva?
Egy kiadós zokogó görcs után még mindig rosszul érint a téma
– és el is sírom magam már csak a gondolatára is -, hogy ebből a tárgyból év
végére nem kaptam meg a dicséretet. Sejtem miért nem, de valaki mondta nekem,
hogy ez szánalmas – és igenis egyetértek ezzel. Ugyanis attól, hogy tanár… Szóval
hogy is történt ez?
Ma bementem a suliba, hogy ma már úgyse csinálunk semmit,
végre mindenki pihen és happy és evertyhing is fine… nem gondoltam az előző
este látott cseppet sem tetsző tényre (ének), de gondoltam mostantól nem lehet
gond… Tévedtem. Arculcsapásként ért ugyanis a földrajzóra.
Aki ismer, az tudja, hogy földrajzból hajtott a vágy az ötösért
– kettős dolog volt az elején, igaz ami igaz, de második félévtől kezdve csupán
a tanulmány volt fontos. Ráadásul, a tanáromról is tudom, hogy szerinte
fölösleges volt ennyit tanulnom – igaza van, tényleg, kapja be. Félévkor a
dicséretemmel úgy éreztem végre van értelme ennek az egésznek, végre valamiből
kiemelkedem – és akkor megnyugodtam, mert sikerült kitalálnom a második
szakomat (kell a kihívás, kell, kell).
Nos, ahhoz, hogy igazságot lehessen tenni ismerni kell az
egész történetet. De legyen belőle annyi, hogy
tetszik „a tanár” (nem érdekel különösebben, csak feketehaj+magas=álom… ugye
milyen „komoly”?), de ez ilyen egyoldalú dolog – ahogy mások mondanák „gyerekszerelem”,
ami nem is szerelem, csak vonzódás, s ugyebár a kettő nem ugyanaz. Meg,
ha azt nézzük, hogy a kedves tanár urat idegesítette (szerintem legalábbis, úgy
tűnt), hogy én tanulok, sokat, rengeteget
és kénytelen volt ötösöket adni… De igen, ő a tanár és megteheti. És én meg
szívhatok. És az osztályom szerint megérdemlem. Az anyám szerint azért érint
rosszul a dicséret hiánya, mert „tetszik” – ami nem igaaaz, mert ha a tanárt
nem érdekli a tanulmányom, akkor minek tanulnék neki? -, édesapám pedig annyit
fűzött hozzá „Az rossz, de legalább a hajad jó” (fodrásznál voltam – szerk.megj.).
És vannak, akik megértik – na, ők azok, akik tudják, hogy a tanárt leszarom, a
tanulmányt nem, és a tanár másik énje meg jó fej.
De az indokok a következők lehetnek:
1. Az „ellógott” dolgozat – erről
ITT
írtam már
2. Kivételezés érzése – bár csak nekem volt/van csak ötösöm
(10 db), vicces dolog
3. Az osztály – ez az indok hasonlít a kivételezésre
4. „Tanár vagyok, megtehetem”
5. „Nem az számít hányas lett, hanem, hogy becsülettel
küzdöttél” – ezt érettségire mondta, de itt is simán fekszik
6. Valami egészen más – pasi, elég sok remek indokot tud felhozni.
Mondanám, hogy nem érdekel és én vagyok a hibás – de egyiket
sem érzem tisztának. Mert a dolgozatot bepótoltathatta volna; a kivételezés „vádja”
nevetséges… Amit tudok tenni? Csöndben elfogadom. Amit nem kéne? Megkérdezni a
drága jó osztályfőnököt miért nem érdemeltem én ezt ki. Pedig tényleg,
én csak szeretném tudni miért? Idén tanultam, dolgoztam, a legjobbat nyújtottam
– úgy látszik, tanár válogatja mit akar…
Én pedig így zárom az évet, ilyen jegyekkel. Ezek alapján
két tantárgyból látszólag rontottam, egyből tényleg; két tantárgyból viszont
javítottam. Nem rossz a végeredmény (4,25), de hiányoznak a D-betűk… mert az
úgy lett volna az igazi… dicsekedni, örülni…
 |
| Kattintásra nő! |
